A töréstesztek régóta megbízható információt adnak egy autó biztonságáról. A villanyautók megjelenésével egy igen vészjósló adat jött ki.
Történelem
Már több, mint három évtizede végeznek törésteszteket az autókon. A villanyautók megjelenésével viszont át kell gondolni a tesztekkel kapcsolatban pár dolgot.
Az akkori autók persze közel sem voltak ilyenek. Az egyik legalapvetőbb például, hogy a légzsák nem volt kötelező tartozék és nem voltak tolatókamerák sem. Amin viszont sokan meglepődnek, hogy az akkori autók sokkal könnyebbek voltak – körülbelül a mai autók negyedével. Ez valóban meglepő lehet azok után, hogy például ha belegondolunk, mekkora volt az első időben egy személyi számítógép. A villanyautók megjelenésével ez a tendencia még nagyobb, hiszen azok igazán nehézre sikerültek.
A villanyautók átírták a hagyományokat
Raul Arbelaez, az Insurance Institiute for Highway Safety (IIHS) nonprofit közlekedésbiztonsági intézet töréstesztekért felelős vezetője, két évtizedes pályafutása során közelről nézhette végig az átalakulást, látta, ahogy a szedánokból „crossoverek”, a kisbuszokból pedig SUV-k lesznek – olvasható a Wired cikkében. Az intézet a piacon kapható népszerű autók többségét teszteli, amelyekre a biztonsági tanúsítványait az autógyártók is nagyra értékelik. De egészen a közelmúltig nem volt oka megkérdőjelezni, hogy az IIHS berendezései megfelelnek-e a nehezebb járművek ütközésének. Ez az ok a Hummer EV volt.
A több mint 9000 font (4000 kilogramm) súlyú elektromos SUV körülbelül egyharmaddal nehezebb, mint az IIHS által valaha tesztelt legsúlyosabb jármű – ami történetesen egy másik EV, a Rivian R1T – és több mint kétszer olyan nehéz, mint egy átlagos amerikai autó, amely körülbelül 4000 fontot nyom. Ezért Arbelaez vett néhány olcsó, régi pickupot, és elkezdte betonnal megrakni őket, hogy a Hummer súlyának megfelelő súlyúak legyenek – azaz körülbelül 4 tonnásak. Ezután 60 km/h-s sebességgel ütköztették őket, aminek óriási roncsolódás lett az eredménye. A tesztről készült videó vírusként terjedt el. A videó itt tekinthető meg.
Ez az eredmény nem fest túl jó fényt a villanyautókra, ha a a kisautók, a kerékpárosok és a gyalogosok szemszögéből nézzük. A Totalcar elemzése szerint az autógyártóknak 2 lehetősége maradt: vagy növelik autók elejét, vagy erősítik a karosszériát. Ezek viszont a nagyobb autóknál, a SUV-knál tűnik csak járható útnak. Amelyből az következik, hogy míg korábban egy 30 km/h-ás ütközést egy átlagos autóban is meg lehetett úszni, a jövőben ez már közel sem ennyire biztos.
És ha út közben mégis gond adódna és autómentésre lenne szükséged, állunk rendelkezésre a nap 24 órájában! Keress minket bátran!
Legutóbbi hozzászólások