Teljes körűen közel 1000 kilométernyi út újult meg tavaly. Az útfelújítás 2022-ben külső kivitelezők segítségével zajlott, ám a Magyar Közút saját gépláncaival 800 kilométernyi mellékutat újított fel. 2023 tavaszától pedig további 130 kilométernyi, már megkezdett felújítás folytatódik – áll a közleményükben.

Útfelújítás: hazai illetve uniós forrásokból

Az útfelújításokban közös, hogy nemcsak a kopóréteget cserélték ki a szakemberek, hanem teljes körű felújítást végeztek, valamint rendezték az út menti környezetet, az új burkolati jeleket és táblák kihelyezését.

A Magyar Közút szerint az elmúlt években egyre nagyobb volumenű útfelújítások valósultak meg az állami utakon. 2022-ben a megváltozott gazdasági környezet mellett is jelentős mennyiségű teljes körű útfelújítás indult el. „2010 óta összesen közel 8000 kilométernyi útfelújítást végeztek el a kivitelezők állami beruházásokon keresztül. Ebből csak 2022-ben mintegy 960 kilométernyi, főleg mellékúti szakasz volt érintett. A 2022-es beruházások összértéke meghaladja a 185 milliárd forintot, amit döntő többségében a hazai költségvetési források biztosítottak. Bár az elmúlt nyár végén az állami beruházások felfüggesztésére került sor, és jelenleg az előkészítés alatt álló projekt megvalósításának menetrendjének újraütemezésén és felülvizsgálatán dolgozunk, kijelenthető, hogy nem hagyunk félbe beruházásokat, így a tavaly elkezdődött, de még nem befejezett projektek közül 2023 tavaszán további 130 kilométernyi úton folytatódnak a kivitelezések.” – mondta el Bartal Tamás, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Igazgatóságának elnöke.

Mintha új volna

A Közút kiemelte, hogy a teljes felújítás mellett egy vagy két rétegben is végeztek aszfaltcserét több, mint 800 kilométernyi mellékúton, amelyeken így komfortosabb közlekedhetnek az autósok, és érzetben olyan, mintha teljesen új országúton haladnának. Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kiemelte, ezek nagy része a Magyar Falu Program keretében valósultak meg, amely 340 ezer tonna aszfalttal, 20 teherautóval, és egy sor speciális munkagéppel járult hozzá felfüggesztéseink épségéhez. „Ehhez több mint 340 ezer tonna aszfaltot használhattunk fel a Magyar Falu Program támogatási forrásainak köszönhetően. Ezeknél a beavatkozásoknál is törekedtünk arra, hogy nemcsak az út, hanem annak környezete is megújuljon, így a lehetséges helyszíneken a padkát és az árkot is rendezték a mérnökségi szakembereink.”

Eszközökben is az élen

Az útfelújítás mellett a Magyar Közút az elmúlt években jelentős gép- és eszközbeszerzési programot valósított meg 2022-ben, amelyek mind a hatékonyabb munkavégzést segítik elő. Így többek között 20 új teherautót, a Magyar Falu Program támogatásának köszönhetően 2 komplett aszfaltozó gépláncot (aszfaltterítő finisher, úthenger, emulziószóró berendezés, nyergesvontató, tréler), 10 univerzális munkagépet, 3 oszlopverő gépet, 14 darab ütközési energiaelnyelő eszközt és további számos kisebb-nagyobb adaptert, célgépet szerzett be mérnökségei számára.

És ha út közben mégis gond adódna és autómentésre lenne szükséged, állunk rendelkezésre a nap 24 órájában! Keress minket bátran!

Hívjon most!