Bár elsőre egyértelműnek tűnik, milyen körülmények okozzák a legtöbb balesetet az utakon, biztos akad egy-két dolog a listán, ami meglepetést okozhat az olvasóknak. Sokaknak a rossz sofőrök vagy a vezetéshez nem kedvező útviszonyok az első dolog, ami eszébe jut a baleseteket illetően. A feltevés nem is hibás, valóban a balesetek jelentős része a fent említett okok miatt történik, azonban a listát kiegészíti még egy két akár általunk befolyásolhatatlan elem. Ezért is állítottuk össze ezt a listát, melyben sorra vesszük a leggyakoribb okokat, amik sokszor vezetnek balesethez.

Napsütés

Bizonyára mindannyian vezettünk már kora reggel vagy naplementekor, és tudjuk, hogy ilyenkor a látási viszonyok nem a legideálisabbak. A nap ilyenkor olyan szögben éri az autót illetve annak sofőrjét, hogy az útból alig látni valamit. Ilyenkor gyakran a napellenző sem segít. Ezért érdemes az autóban tartani egy napszemüveget, hogy szemünket kevésbé zavarja az erős fény.

Tüsszentés

Talán meglepőnek tűnhet első hangzásra, azonban a tüsszentés is felkerült a listára. Ugyanis amikor tüsszentünk, egy másodpercre elveszítjük az uralmunkat a testünk felett, a szemünket reflexből csukva tartjuk (ha nem hiszed, próbálj meg nyitott szemmel tüsszenteni). Sok esetben a balesetek egy-egy másodpercen múlhatnak, ezért egy tüsszentés bőven elég ok a balesetre.

Útburkolati hibák

Kátyús, rossz minőségű utakon nagyon oda kell figyelni, hogy mennyivel illetve hogyan vezetünk, ugyanis egy váratlan kátyú, amit távolról rosszul mérünk fel nagy kárt okozhat az autóban, illetve a sofőrben is.

Gyerekek

A gyerekek aktív életmódja nagy stresszt helyezhet a sofőrre, aki a zaj miatt kevésbé tud az útra koncentrálni. Hosszabb út esetén érdemes elpakolni pár dolgot ami lefoglalhatja a gyerekeket, így kisebb eséllyel zavarják a sofőrt. Mindazonáltal, több gyerek esetén elkerülhetetlen egy kisebb összerezdülés, ezekre az esetekre is legyünk (lelkileg) felkészültek.

Gyorshajtás

A gyorshajtás talán az egyik legnagyobb veszélyforrás az utakon, mivel a hirtelen fellépő változásokra nem marad sok időnk reagálni. Gyakran a nem megfelelő haladási sebességet választó sofőrök nemcsak önmagukban, hanem másokban is kárt tesznek, éppen ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy tartsuk be a sebességkorlátozásokat.

Kedvezőtlen időjárási viszonyok

Eső, hó, jég – összefoglalóan a csúszós utak nagyon balesetveszélyesek, még a legtapasztaltabb sofőröket is kihívás elé állítja. Elég egy apró rossz mozdulat, nem jól bevett kanyar, és máris szükség van autómentőre.

 

Mobiltelefon

Sajnos egyre több időt töltünk a telefonunk képernyőjére tapadva, és leginkább a fiatalok körében a vezetési idő sem képez kivételt. Nem véletlenül tiltja a KRESZ, hogy vezetés közben a kezünkben legyen a telefon, hiszen ilyenkor nem az utat figyeljük, olyan mintha vakon vezetnénk, ami pedig mindenkire nézve balesetveszélyes.

Fáradtság

A legtöbb fáradtsághoz köthető baleset a hajnali órákban történik, amikor még nem ért le a reggeli kávé, és úgy érezzük, menten leragad a szemünk. Érdemes ilyenkor megfontolni, hogy képesek vagyunk  -e folytatni a vezetést, illetve legjobb megoldás, ha az első lehetőségnél félre állunk pihenni, a magunk és mások testi épségét megőrizve.

 

Földutak

Különösképpen nedves időben nehéz ezeken az utakon vezetni, legjobb ha ilyenkor messze kerüljük a saras, csúszós, hepehupás utakat. Ilyen esetekre érdemes előre egy autómentő számát elmenteni.

 

Rossz, kései reakció

A leggyakoribb és egyben legösszetettebb ok, aminek számos magyarázata lehet – ittasság, pánik, fáradtság, tapasztalatlanság, rossz helyzetfelismerés vagy egyéb fent említett indokok.

Még indulás előtt érdemes egy autómentő elérhetőségét elmenteni, így egyből tudjuk kezelni a hirtelen bekövetkezett bajt.

 

Hívjon most!