Mi is többször írtuk már: ahogy az öltözködésnél is, úgy az autózásnál is alapszabály – mindig az évszaknak megfelelően tegyük. Nem maradhat ki tehát ez alól a tavasz sem. Az autó tavaszi felkészítése nem csak annyiból áll, hogy lecseréljük a téli gumit.

Lássuk pontokba szedve, miből is áll az autó tavaszi felkészítése.

Gumicsere

A téli gumik cseréje az utóbbi években sosem esik egybe az első tavaszi hónap, március eljövetelével.  A szélsőséges időjárásnak köszönhetően márciusban láttunk már havat, ahogy szinte nyárias meleget is. A tavaszi gumicserét érdemes ezért úgy időzíteni, amikor biztosan 10 fok felett van a hőmérséklet. Erről bővebben itt írtunk>>

Futóműellenőrzés

Tavasszal mindenki többet megy kirándulni, többet használja az autóját. A kerékcserék kapcsán már írtuk, hogy mindig nézessük át a futóműveket, fékeket, de az autó tavaszi felkészítése kapcsán még fontosabb, hogy megtegyük. A télen keletkezett kátyúk, a csúszós utakon való fékezés kikezdheti az autó futóművét és fékrendszerét is. Ezért vedd komolyan>>

Fagyálló hűtőfolyadék

Régen az volt a népszerű, hogy nyáron “hűtővizeztünk”, télen meg “fagyállóztunk”. Egyik sem igazán pontos, hiszen – bár tartalmaz vizet, és folyik is – a hűtőfolyadék nem víz. Pláne nem a fagyálló. Hígítása ezért sem történik csapvízzel, hanem kizárólag desztillált vízzel, ugyanis előbbi ásványi anyag tartalma miatt vízkövet okozhat. Ráadásul mint tudjuk, könnyen megfagy. A fagyállóval kevert hűtőfolyadék az autó „egészsége” szempontjából minden nap fontos, mivel nem a korrózió, rozsdásodás ellen is véd. Bővebben itt írtunk a színekről, fajtákról, típusokról, és a helyes használatról>>

Akkumulátor ellenőrzés nélkül ne induljunk el

Autó tavaszi felkészítése az akkumulátor ellenőrzése nélkül lehetetlen. Sokan ugyanis a télen nem sokat használják az autójukat, inkább a biztonságos, meleg garázsban tartják. Ez viszont az akksinak nem feltétlen tesz jót. De az araszolás a hideg dugóban, a fűtés is mind csökkentik az akkumulátorok élettartamát. A különböző autó akkumulátor-fajtákról itt olvashat részletesen>> De mi is írtunk arról, hogyan kell helyesen tölteni azokat>>

Ablaktörlő, ablakmosó

A hideg tél leginkább a gumis felületeket károsítja az autón, így az ablaktörlőt is. Érdemes ezért annak cseréjét tavaszra időzíteni. Az autó tavaszi felkészítésének egyik fontos pontja az ablakmosó folyadék cseréje is. Sokan azt hiszik, hogy nyáron a víz is elég. Ez sajnos téves, hiszen a víz nem képes feloldani azokat a szennyeződéseket, amelyek tavasszal és nyáron a szélvédőre kerülnek: különböző terméseket vagy bogarakat. A koszos üvegen rosszul törhet meg a napfény, amely akár pillanatnyi vakságot is okozhat, ezért rendkívül balesetveszélyes. Tavasszal érdemes tehát olyan autómosó folyadékot választani, amely képes a szélvédőre került szennyeződések és a számtalan bogár feloldására. Ráadásul a nyári szélvédő mosó karban tartja az ablaktörlő gumiját is, ami így nem szárad ki a nagy melegben.

De az autó tavaszi felkészítése lehet családi program is: például egy kézi autómosás, vagy az autó belső fertőtlenítése is.

Ha a tavaszi kirándulások során mégis gond adódna út közben és autómentésre lenne szükséged, állunk rendelkezésre a nap 24 órájában! Keress minket bátran!

Call Now ButtonHívjon most!