Sokszor úgy indul neki az ember, hogy csak a szomszédba megyek, aztán több órás kocsikázás és jó pár kilométer lesz mögötte. A szabályok szerint nem sok dolognak kell kötelezően lennie az autóban, viszont számtalan olyan kellék van, amely erősen ajánlott, ha útnak indulunk.

Ami kötelező

Hogy mik azok az eszközök, amelyek mindig legyen az autódban, azt a 6/1990 KÖHÉM rendelet sorolja fel. Az egyik ilyen a B típusú egészségügyi doboz, amelyeknek van szavatossági ideje, így bizonyos időközönként cserélni kell.

A másik dolog az elakadásjelző háromszög. Ha leáll az autónk, akkor olyan távolságra kell elhelyezni, hogy azt a többi sofőr időben észre vegye, és baleset nélkül meg tudjon állni. A háromszöget az autópályán 250-500 méterre, lakott területen kívül egyéb úton 150-250 méterre, míg lakott területen 50-100 méterre kell kihelyezni a forgalmi sávban a gépkocsi mögé.

Ha ilyen ok miatt ki is kell szállni az autóból, akkor gyalogosokká válunk, így lakott területen kívül, éjszaka és korlátozott látási viszonyok között láthatósági mellény viselése kötelező! Mindig legyen az autódban legalább annyi, ahányan utaztok, így mindenki el tudja hagyni biztonsággal a járművet.

Jól láthatósági mellé mindig legyen az autódban

Mindig legyen az autódban – Ami nem kötelező, de ajánlott

  1. Ajánlott, hogy mindig legyen az autódban elemlámpa. Ha elakadsz az úton, akkor jó, ha a többi autósnak is tudsz jelezni, de biztonságos helyre is könnyebben eltalálsz.
  2. Bikakábel, amely ugyancsak jól jöhet. Ennek beszerzéséről mindenképp egyeztessünk az autószerelőnkkel, mert a modern autók már nagyon érzékenyek.
  3. Megfelelő ruha, takaró is legyen mindig az autódban, hiszen ha kényszerpihenőre szorulunk, akkor még nyáron is lehűlhet annyira az idő, hogy fázzunk. Ráadásul ha fáradtsággal is küzdünk, akkor még inkább igaz.
  4. Mindig legyen az autódban étel és ital. Pont a kényszerpihenő miatt fontos, hogy ne legyünk rosszul étlen-szomjan.
  5. A benzinkannán sokan meglepődnek, de sokszor segíthet rajtunk, ha az utolsókig kicentizzük a tankolást, és pl. a kút nem működik. De az is lehet, hogy épp elromlik az üzemanyagmennyiség-jelző. Ezért ha más nem, gyalogosan vagy segítséggel eljuthatunk egy benzinkútig, ha van nálunk egy kanna.
  6. Izzókészlet a régebbi típusú autókhoz ajánlott, mert a modern autókban már tudod kicserélni te magad az izzót egy Youtube videó alapján.
  7. Vontatókötél nem árt, ha befér a csomagtartóba, ugyanis nem mindig tudjuk megvárni, hogy hivatalos segítség jöjjön értünk. Vagy lehet, nem is kell, hanem elég, ha a család vagy a barátok jönnek a segítségünkre.
  8. Mindig legyen az autódban pótkerék. Ez érdekesnek hangzik, de hivatalosan nem kötelező tartozék.
  9. Ablakmosó, olaj: bár a modern autók jelzik, ha az olaj fogyna, illetve mi magunk is ellenőrizni tudjuk pl. az ablakmosót, jó, ha mindkettőből bekészítünk egy-egy plusz üveggel. Ha elfolyik az olaj, komoly baja is lehet az autónknak, nem beszélve a balesetveszélyről. De hasonlóan balesetveszélyes, ha az ablakmosó folyadék hiánya miatt nem látunk ki megfelelően a szélvédőn.
  10. Fagyálló hűtőfolyadék. Erről hosszasan írtunk már, miért fontos. Télen is, nyáron is.

10+1 Navigáció: Meglepő, de hiába van az autóban beépített GPS, az autó hibájával azzal is gond adódhat. Főleg, ha elfelejtjük frissíteni, vagy egyáltalán nem is foglalkozunk vele. Mivel a telefonunk úgyis mindig nálunk van, így érdemes azon készenlétben tartani a navigációt. De legyen hozzá powerbank vagy autós töltő 🙂

Ha út közben mégis gond adódna és autómentésre lenne szükséged, állunk rendelkezésre a nap 24 órájában! Keress minket bátran!

Call Now ButtonHívjon most!